Operation Manual
97
HU
DEUTSCHFRANÇAISITALIANOMAGYARSLOVENŠČINA
GARANCIA
GARANCIAFELTÉTELEK (HU)
A jótállási igény bejelentése
A jótállási jogokat a termék tulajdonosaként a fogyasztó érvényesítheti. A jótállási igény érvényesítése
céljából a fogyasztó üzleteinkkel vagy közvetlenül a jelen jótállási tájékoztatón feltüntetett szervizzel
léphet kapcsolatba.
A fogyasztó a hiba felfedezése után a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül köteles
kifogását a kötelezettel közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt kifogást kellő
időben közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős. Nem számít
bele a jótállás elévülési idejébe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a fogyasztó a terméket nem
tudja rendeltetésszerűen használni.
A jótállási igény érvényesíthetőségének határideje a terméknek vagy jelentősebb részének kicserélése
(kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként
jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A rögzített bekötésű, illetve a tíz kg-nál súlyosabb, vagy
tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható terméket az üzemeltetés helyén kell
megjavítani. Ha a javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az
el- és visszaszállításról a forgalmazó gondoskodik.
A jótállási felelősség kizárása
A jótállási kötelezettség nem áll fenn, ha a forgalmazó vagy a kijelölt szerviz bizonyítja, hogy a hiba
nem rendeltetésszerű használat, átalakítás, szakszerűtlen kezelés, helytelen tárolás, elemi kár vagy
egyéb, a vásárlást követően keletkezett okból következett be. A nem rendeltetésszerű használat
elkerülése céljából a termékhez magyar nyelvű vásárlói tájékoztatót mellékelünk és kérjük, hogy az
abban foglaltakat saját érdekében tartsa be, mert a leírtaktól eltérő használat ill. helytelen kezelés miatt
bekövetkezett hiba esetén a termékért jótállást nem tudunk vállalni.
A fogyasztót a jótállás alapján megillető jogok
(1) Hibás teljesítés esetén a fogyasztó
a) elsősorban - választása szerint - kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott
jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek a másik jótállási igény teljesítésével
összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatott termék
hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát, és a jótállási jog teljesítésével a
fogyasztónak okozott kényelmetlenséget;
b) ha a fogyasztónak sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, vagy ha a kötelezett a kijavítást,
illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének a (2) bekezdésben írt feltételekkel nem
tud eleget tenni - választása szerint - megfelelő árleszállítást igényelhet, vagy elállhat a szerződéstől.
Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
(2) A kijavítást vagy kicserélést - a termék tulajdonságaira és a fogyasztó által elvárható rendeltetésére
figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell
elvégezni.
(3) Ha a kötelezett a termék kijavítását megfelelő határidőre nem vállalja, vagy nem végzi el, a fogyasztó
a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja.
Eljárás vita esetén
A jótállásra kötelezett a jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja,
hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A kötelezett a fogyasztó kifogásáról jegyzőkönyvet köteles
felvenni, ennek másolatát a fogyasztónak át kell adni. Ha a kifogás rendezésének módja a fogyasztó
igényétől eltér, ennek indokolását a jegyzőkönyvben meg kell adni. Ha a kötelezett a fogyasztó igé-
nyének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról legalább három
munkanapon belül köteles értesíteni a fogyasztót. További vita esetén a fogyasztó a helyi Békéltető
Testülethez, valamint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulhat.
HUP-Service, Tel: 06 - 1 - 999 62 79, Fax: 06 - 1 - 999 98 53
e-mail: info@hup-service.hu, www.hup-service.hu
Komfort gőzölős vasaló
Hans-Ulrich
an
épviselt
pvise
t
kényelm
kényelm
nakak
semsem
kk
léstlést
nemnem
nnini
-
vv
álaszálas
enn
hibahiba
mim
kija
vítástvítást
v
a
elemmelemmel
v
égezni.égezni.
(3)(3)
HaHa
aa
hibb
Petermann
mazó
ó
v
v
a
sz
erűtlenerűtlen
ól
kk
övetkeövetke
elvűű
vv
ásárlásá
e,
mermer
tt
aa
lel
ótállástállást
nene
egillető joegillető jo
yasztóztó
z
erinterint
--
kik
hetetlen,
hetetlen,
vv
többlettöbb
ér
ér
Beratungs-
k
ö
ó
f
elelő
elő
gyasztóasztó
a
te
lentősebbntősebb
rr
éé
mintint
aa
kijakija
vításv
,
illetvetv
ee
aa
tízt
terer
méketméket
a
ető
el,el,
aa
le-le
é
y
y
a
und
szz
er
e
őn
belülbelü
kk
ölt
ölt
kifkif
ogog
N
N
Vertriebs
y
ha
tségetget
e
e
ét,t,
aa
szsz
erz
er
enséget;séget;
vításra,tásra,
ses
lalta,alta,
vv
agyag
sa
szsz
erinterint
elállásnakállásnak
kicser
kicser
élésélés
elő
ő
ha
ha
GmbH
t
tájékjék
o
aktólktól
eltér
eltér
udunkudunk
vállavá
k
ást
st
vv
agyag
az
az
a
a
&
kije
zelés,
elés,
h
be.
e.
AA
n
n
tató
tató
Co
ölt
ölt
szsz
ere
elyt
KG
k
k
öve
öve
kk
g-nálg-nál
sú
sú
üzz
emeltetmelte
f
f
elszereléelszere